SOMA TÖRTÉNET

Életünk első kutyája volt. Somának hívtuk. A gyerekek ajándékba kapták, hogy felcseperedve megtanulják a gondoskodás, a felelősségvállalás "tudományát" . Ő egy spitz volt. Fajtiszta kutyus. Egy öreg nénitől vettük, aki már nem tudott gondoskodni az anya kutyáról és az új szülött kicsikről. Ragaszkodó, hűséges, vidám kutyus volt. Együtt nőtt fel a gyerekekkel.

Nem szerette, ha fürdettük. Szilveszterkor, a petárdázáskor pedig mindig beengedtük a lakásba, hogy az asztal alatt keressen menedéket a furcsa hangok elöl. Sohasem szeretett orvoshoz menni. Mindig négy lábbal "fékezett", amikor rájött, hogy hova is megyünk. Nem engedte meg, hogy feltegyük az asztalra egy szuriért. "Majd ha akarsz valamit, akkor hajolj le" - üzente a szeme az orvosnak.

Volt ám neki barátnője is. A szomszédban lakott a Fanni, egy csodaszép spitz kislány. Mivel a gyerekek (kis gazdik) jó barátok voltak (azóta is tart ez a kapcsolat), így együtt mentek sétálni is. A szomszédban, a kerítés másik oldalán lakott Döme "bácsi", a labrador kutyus. Nagyon jól tudtak a kerítés két oldalán rohangálni, és incselkedni egymással. Soma gyakran megcsinálta azt, hogy amikor nagyobb velős csontot kapott, akkor oda vitte a kerítéshez a Döméhez, "Na nézd haver, nekem mi van! " .

A lányok mindig ügyeltek arra, hogy szépen tisztítva legyen a szőre. Amikor nyaralni mentünk, mindig megcsodálták a hófehér szép szőrét és barátságos jellemét.

A kert az övé volt. Ő volt az úr ott. Nem engedett oda telepíteni semmit, ami utána érkezett. Egyszer egy füge bokorral próbálkoztunk. Mi az egyik nap elástuk, ő pedig másnap kiásta. Nem kértünk tőle engedélyt, hogy valamit változtassunk a területén. Nem is kísérleteztünk többet.

És egyszer csak valami rosszra fordult. Evés közben síró hangot adott. Elvittük orvoshoz a fogával. De az tökéletes volt. Gondoltuk ez csak átmeneti betegség lehet. De csak erősödött a probléma. Elvittük egy helyi specialistához, hogy nézze meg. Az ő javaslatára elmentünk a környék legjobb klinikájára kivizsgálásra. Megint altatás. Kivizsgálás, és a szörnyű megállapítás: daganat az orrcsontban, ami nem műthető. Mintaküldés a laboratóriumba. Több hetes várakozás az eredményre. Addigra már csak fájdalomcsillapítóval tudott enni. A kézhez kapott eredményt olvasva a villámcsapás semmi volt ahhoz az érzéshez képest, amit akkor átéltünk. Rossz indulatú, nem lehet kezelni. Addigra már alig tudott enni, és a szemére is felhúzodott a daganat, nem látott már. Kézben kellett levinni pisilni az udvarra. A felismerés, hogy mi maradt az egyetlen megoldás....

Kiskönyvének utolsó bejegyzése: végleges altatás. Az ő felejthetetlen emlékére neveztük el a kollekciónkat SOMI-nak. Emléked mindig velünk lesz drága kiskutyánk!

Youtube video: Soma emlékére - 2003-2012 - YouTube